Holnaptól lép életbe India "kriptopénz-tilalma," ami lényegében illegálissá tenné azt, hogy egyes bankok kriptotőzsdéknek bármilyen szolgáltatást nyújtsanak. India legfelsőbb bírósága tegnap úgy határozott, nem hajlandó a pénzintézeteknek haladékot adni.
Hatalmas veszélyt jelent a Facebook vagy az Amazon térnyerése mind a fintechcégeknek, mind pedig a hagyományos bankoknak, de ha összefognak, felvehetik a versenyt a tech-óriásokkal. A sikerhez fontos nemcsak egy jó ötlet, hanem ennek a marketingelése és egy megfelelő fintech-inkubátor kiválasztása is - véli Freda Grey, a startupok és bankok együttműködésének katalizálásával foglalkozó Matchi.biz ügyvezető igazgatója.
A Facebook egy brit mesterséges intelligencia céget vásárol fel azzal a céllal, hogy a technológiával felvegyék a háborút a hamis hírekkel (fake news) szemben - írja a Techcrunch.
Bartal Tamás személyében új vezérigazgató irányítja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) működését július elsejétől - közölte az a NÚSZ.
A brit bankfiókok száma 4 év alatt 22 százalékkal csökkent, vagyis majdnem minden negyedik fiók lehúzta a rolót - derül ki a brit pénzügyi felügyelet (FCA) jelentéséből. A fiókokban intézett ügyek száma még ennél is jobban csökkent, miközben a mobilbankolás népszerűsége hatalmasat ugrott.
Nem kell aggódni amiatt, hogy a kriptodevizák kihívást állítanak a jegybankok gazdasági erejének - véli az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa.
Az MNB tavaly felméréseken keresztül megalapozta, idén tavasszal el is indított az Innovation Hubot, ahol a pénzügyi újítók kaphatnak tájékoztatást és támogatást egyenesen a szabályozótól. Az úgynevezett regulatory sandbox első köre, ahol a fintech szolgáltatók szabályozott tesztkörnyezetben próbálhatják ki magukat, pedig akár már idén elstartolhat. Az MNB összegyűjtötte a nemzetközi példákat, és bemutatta, hogyan működhet majd a két új szabályozói eszköz.
Habár az elmúlt évek globális adatkezelési botrányai, az új uniós adatvédelmi szabályozás és a digitális ökoszisztéma megállíthatatlan fejlődése mindennapi beszédtémává tették a kiberbiztonságot, a felhasználók jelentős része még mindig nem érzi úgy, hogy veszélynek lenne kitéve online élete. Miközben bőszen figyeljük a tengerentúlon a szenátusi meghallgatásokat, olvassuk el a tucatjával érkező értesítőket, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a legtöbbet mi magunk tehetünk a veszélyeztetettségünk ellen.
6,5 milliárd dollárnyi kártérítést fizethetnek amerikai nagybankok illetve a Visa és a Mastercard egy több mint 10 éve tartó jogvita lezárásaként - írja a Bloomberg.
Újabb és újabb technológiai felforgatók jelennek meg a biztosítási piacon, a szektor digitalizációja pedig felgyorsul a következő években - jósolják az EY Global Insurance Trends elemzésének szerzői. Úgy vélik, az első nagy biztosító már 2025 előtt a felforgatók áldozatává válhat. A szektor alkalmazkodóképességét jelzi, hogy mindeközben az insurtech befektetések közel kétharmada nem a diszruptív startupokhoz, hanem a hagyományos biztosítókat segítő startupokhoz vándorol.
A Ticketmaster nevű online jegyvásárlási portáltól mintegy 40 ezer ügyfél adatait lophatták el már tavaly szeptembertől kezdődően múlt szombatig, pedig a céghez már korábban érkezett jelzés arról, hogy meghackelték a rendszerüket. Egy digitális challenger bank, a Monzo állítása szerint már áprilisban szólt a Ticketmasternek, hogy valami nincs rendben.
Ezen a hétvégén zajlik a 25. Telekom VOLT Fesztivál, amely az ország legnagyobb vidéki fesztiválja. A szervezők idén több mint 150 ezer főt várnak: az esemény a hazai fintech-szcéna szempontjából is tartogat érdekességeket.
Egy blockchaines okosszerződésekkel működő platformot épített a 29 éves szingapúri fiatalember, Julius Tan, amely akár negyedével is csökkentheti a cégek áramszámláját. Mindeddig 1,1 millió dollárt spórolt ügyfeleinek, és most új piacokra készül - írja a CNBC.
Az Amazon a jelek szerint kkv-hitelezési szolgáltatást indít Kínában, igaz, ezt nem hivatalosan jelentették be, hanem egy álláshirdetésből derült ki az e-kereskedelmi óriás terve - írja a CNBC.
Létezik Kínában egy 500 milliárd dollárt érő cég, amely hasonlóan működik, mintha egy tető alá hoznánk a Facebookot, az Amazont, a Spotifyt és a Netflixet, valamint egy kisebbfajta bankot. Egy ilyen kombináció halálos veszélyt jelentene mindezekre a cégekre - ha lenne esélye betörni a nyugati piacokra. A Tencent különféle szolgáltatásait körülbelül 1 milliárd ember használja, nem túlzás azt állítani, hogy a cég lassan már a teljes kínai internetet uralja és átalakítja. Bár másolási botrányok tömkelege kering a cég körül, és újonnan a Trump-kormány célkeresztjébe is bekerült, a pénzügyi szolgáltatásokat kóstolgató céget imádják a befektetők. Megnéztük, mi áll az 50%-os éves részvényárfolyam-emelkedés hátterében és azt is, hogy van-e miért aggódnia a nyugati bankoknak.
5-10 éven belül széles körben is elterjedhet majd a blockchain, a Bitcoin mögött rejlő technológia, viszont nem feltétlenül a kriptopénzek forradalmára kell számítanunk, hanem sokkal inkább a vállalati IT-infrastruktúrákban hozhat áttörést. Blythe Masters, a Digital Asset vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjúban elmondta, hogy a blockchain a válságmegelőzésben és a felügyeleti szabályoknak való megfelelésben is segíthet, illetve az első nagy, globális tőzsdei blockchainprojektről is beszélt.
2018 első negyedévében az előző negyedévhez képest hatszorosára ugrott azoknak a számítógépes vírusoknak a száma, amelyek a gépek számítási kapacitását lopják el, és ezt kriptopénzek bányászására használják - derül ki a McAfee jelentéséből.